Géppel ill. kézzel kitölthető himesházi Ajánlatkérő lapunk, valamint Árjegyzékünk innen közvetlenül elérhető!
Hírek
GOP pályázati siker
2009. szeptember 14.
A NEOLIT Kft. sikeresen pályázott a GOP-2009-2.1.1. kódjelű „Komplex vállalati technológiafejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára” címet viselő pályázati kiírásra.
Az április 1-vel beadott pályázati dokumentáció, majd néhány felmerült hiánypótló dokumentum becsatolása után, július közepén érkezett az örömteli értesítőlevél a pályázat eredményességéről. Az elnyert, közel 140 millió forint összegű vissza nem térítendő juttatás 50%-os támogatási intenzitással segíti a társaság kb. 280 millió forint összértékű beruházásait. A kedvezőtlen gazdasági feltételek közepette is szükségessé váló beruházások – elsősorban eszközbeszerzések – finanszírozásánál nagy segítséget nyújt az elnyert összeg. A támogatást tehát olyan beszerzésekre fordíthatja a cég, amelyeket e nélkül is meg kellett volna lépnie. Az eszközbeszerzések mellett egy olyan régóta tervezett beruházás is megvalósul azonban, amely Európai Uniós források bevonása nélkül egyelőre elképzelhetetlen lett volna. 2010. január 1-től a NEOLIT Kft. és kapcsolódó vállalkozásai működésének és munkafolyamatainak hátterét egy integrált vállalatirányítási rendszer (ERP) bevezetése fogja kiszolgálni, biztosítva ezzel a társaság versenyképességének további javulását. A fent említett rendszert az ORACLE szoftvercég JD Edwards megoldáscsomagja tartalmazza, és bevezetése 5 hónapot fog igénybe venni.
Projekt neve: „Komplex vállalati technológiafejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára”
Kedvezményezett neve, címe: NEOLIT Kft. - 7623 Pécs, Megyeri út 26.
Közreműködő szervezet neve, címe: MAG Zrt. - 1139 Budapest, Váci út 81-83.
A NEOLIT Kft. sikeresen pályázott a GOP-2009-2.1.1. kódjelű „Komplex vállalati technológiafejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára” címet viselő pályázati kiírásra.