A piaci igények változásait figyelembe véve alakítottuk ki 2008-ban cégünknél az Építőipari részleget, mely az Építési üzletágon belül, annak eszközparkját is hasznosítva, s evvel együtt cégünk tevékenységi köreit kiszélesítve, tud új területeken is hatékonyan dolgozni.
A térségünkben megjelent nagyobb építőipari beruházások (M6 autópálya, EKF 2010, multinacionális cégek, stb.), valamint a mecseki bányák rekultivációjának befejezése, s az ezzel együtt felszabaduló gépparkunk szükségszerű átalakítása együttesen generálta ezen részleg megszületését.
Az indulás óta elnyert munkák (földmunkák a pécsi CORSO üzletháznál és Park Centernél, iskola felújítás Nagyatádon, a Völgység-patak mederáthelyezése, illetve a hosszúhetényi elkerülő út földmunkái) nagyjából körvonalazzák a részleg által megcélzott feladatok irányvonalát, amely így a nagytömegű földmunkáktól kezdve, az apró mederburkolásokon át, egészen a szalagkorlát építésig terjed.
A munkák pályázatainak összeállítását az üzletágvezető készíti, és tartja kézben az asszisztensei és az építésvezetők segítségével. Az alvállalkozók, partnerek kiválasztását minden esetben az adott munkához igazítjuk, szem előtt tartva, hogy az egyes részfeladatokra kiszemelt és szerződött cégek erőforrásaik, és szakértelmük ténylegesen lefedje a vállalt munkát.
Az építésvezetők felelnek a különböző munkaterületeken folyó kivitelezések összehangolásáért, biztonságáért, valamint a financiális és műszaki döntések meghozataláért. Ez a megrendelőkkel való napi szintű kapcsolattartást és a műszaki tervek, előírások folyamatos figyelemmel kísérését és részletes ismeretét követeli meg.
A művezetők munkája a kivitelezések helyszínén folyik, a konkrét termelés irányításával, elsődlegesen a saját gépek és fuvareszközök kihasználásával és a saját fizikai létszám alkalmazásával (amennyiben a munka jellege megkívánja).
Az adminisztratív jellegű munkák (a különböző levelezések, faxok, megrendelések megírása, stb.) ellátását a projekt elszámolási asszisztensek biztosítják.
Célunk nagyobb volumenű mélyépítési munkák elnyerése és kivitelezése az ország bármely területén, illetve esetlegesen generál-kivitelezésben megvalósuló létesítmények elkészítése, melyek összefogására alvállalkozóinkkal és szakipari partnereinkkel közösen vagyunk képesek.
Hírlevél
Friss hírek
Pécs Lexikon támogatása
A NEOLIT Kft. és több nagy múltú pécsi cég gondozásában megjelent a Pécs Lexikon.
A NEOLIT Kft. sikeresen pályázott a GOP-2009-2.1.1. kódjelű „Komplex vállalati technológiafejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára” címet viselő pályázati kiírásra.